Furcsa kapcsolat alakult ki köztem és az Agymanók között. Kezdjük azzal, hogy hosszú idő után ez volt az első olyan animációs film amit moziban akartam megnézni pedig még az előzetesét sem láttam. Ennek ellenére valami mindig közbejött és egészen mostanáig kellett várnom, hogy eljussak egy vetítésre. Ezzel persze elértem azt, hogy már mindenki leírta a véleményét, szóval úgy döntöttem, hogy nem kritikát írok csak néhány gondolatot.
Az utóbbi időben az animációs filmekről szóló irományaimban mindig azt emeltem ki, hogy bár jók voltak azok a filmek, de végig azt éreztem, hogy a készítők nem tudták pontosan, hogy kiknek akarnak filmet csinálni, és furcsamódon pont az Agymanóknál éreztem azt, hogy minden rendben van. Egy mesénél, ami néha már-már filozofikus magasságokba emelkedik. Meg vagyok hibbanva? Lehet, de megmagyarázom. Az Agymanókon végig érződik a tudatosság. Az egész történetvezetés abba az irányba mutat, hogy valami egyedit hozzanak létre. A történet inkább szól a 10-12 év fölöttieknek, sőt talán inkább nekem a magam 21 évével, de egy pillanatig sem hiszem, hogy ez véletlen lenne vagy pedig a döntésképtelenség okozná. Ez így lett kitalálva. És működik.
A moziból hazafelé sétálva azon gondolkoztam, hogy mihez tudnám hasonlítani az Agymanókat és végül kikötöttem az Andersen meséknél. Gyerekkorom szerves részét képezték a mesék és a mesekönyvek és a fent említett szerző történeteit egy nagy fehér könyv rejtette magában. Szép képek, szép mesék és valahogyan mégsem szerettem őket sohasem. Csak évekkel később értettem meg, hogy miért. Egyszerűen nem voltam elég idős hozzájuk. Nem tudtam átérezni Gerda kétségbeesését vagy a kis gyufaárus lány tragédiáját. Megértettem a csomagolást. Szerettem a szép képeket, de nem láttam mögéjük. Vagy akár teljesen máshonnan nézve mondhatnám példának a Macskafogót is. Kisgyerekként megnézve lehet röhögni a béna patkányokon meg a gépfegyveres macskákon, de felnőtt fejjel újranézve látja meg a néző az igazi poénokat és utalásokat.
Az Agymanók kisgyerekeknek készült? Igen. Nekik szól? Igen. De úgy érzem, hogy ez klasszikusan az a mese lesz, amit majd a jelenlegi kicsik 5-10 év múlva, amikor újranéznek, akkor fogják igazán megérteni. Legyünk filozófusok: egy jó mese kicsiként szórakoztat minket, felnőttként pedig tanít. Egyébként pedig baromira élveztem, szóval hajrá, ilyen még jöhet, és valószínűleg jönni is fog, de azt, hogy ez a film mennyire jó alap egy folytatásra majd máskor vesézem ki.
