Minden valamire való filmekkel is foglalkozó blog életében előkerülnek a szerző vagy a szerzők kedvenc alkotásai, amely megkerülhetetlen témát képeznek. Bár a mi blogunk még elég fiatal, és ennek a rovatnak talán csak később kellett volna napvilágot látnia, mi azért most mégis belevágunk. A következő hónapban mind részemről, mind szerkesztőtársam tollából 5-5 saját lelki világunk szempontjából instant klasszikus film elemzését olvashatjátok - alapvetően persze a kritikai és nagyközönségi visszhang is klasszikusnak szavazta meg ezeket az alkotásokat, de nem biztos hogy mindig közös lesz ez a halmaz. A címben lévő szám csak a rovat számozására szolgál, ne tévesszen meg benneteket, nem teszünk különbséget az alkotások között, mindet ugyanúgy imádjuk.

A Drágán add az életed-széria számomra mindig is az akciófilmek etalonja marad, a zsáner alapkő, ami aztán rengeteg akciófilm menetébe beleszólt, innét átvéve elemeket, innen-onnan elcsippentve ötleteket. Holott maga a franchise csak a 80-as évek végén debütált, újradefiniálva az akciófilmek világát, rengeteg szinten. Igazi újjászületés volt ez.

Ott van mindjárt kezdésnek az alapötlet. Nem kell bemutatni, nem kell leírni, mindenki ismeri, mindenki látta, aki egy kicsit is rajong a filmekért és nem egy barlangban töltötte az elmúlt 30-35 évet. Megérkezik Bruce Willis, az életunt, koszos new york-i zsaru a napfényes Kaliforniába, hogy helyrehozza szétrombolt házasságát. Egyenesen egy épület, a Nakatomi torony felé tart, ahol felesége dolgozik. Igen ám, de a német Hans Gruber vezette terroristák is nagy akciót terveznek ott, így ők is arrafelé veszik az irányt. A film az elején párhuzamosan építkezik McClane és a terroristák oldaláról. Minden sallangmentes, letisztult, a motivációk érhetőek. A terroristák túszokat ejtenek, és az egyetlen épkézláb emberen, az épületben szintén bent rekedt McClane-n múlik, hogy megússzák-e ezt az estét élve. Ő meg elindul hogy kiszabadítsa a túszokat és visszaszerezze a feleségét.

Az egész film egy robbanásig feszült érzelmi-akció-hullámvasút, ami aztán jó néhány helyen az ember képébe is robban. Az akciójelenetek természetesen pazarok, az utolsó rohadt üvegszilánkig, amit természetesen mindenki leszar.  A terroristákkal leszámoló dohányzó-káromkodó Bruce Willis élete alakítását hozza, csak éppen az egész játékidő alatt nem talál magának egy megfelelő lábbelit. A fő antagonistát játszó Alan Rickmannek ez volt az első igazi szerepe a vásznon, amit halál lazán vezényel le. Rengeteg a sok jó, szórakoztató mellékszereplő, mint pl. a néger rendőr, a két hülye FBI-os, és a dilettáns rendőrfőnök. Sok az egy- egy elleni, izzadságszagos, feszült párharc, ami a film sava-borsát adja. Na és az akciófilmek elmaradhatatlan kellékei... az egysorosok...azok az egysorosok...már azokért megéri megnézni ezt a filmet ( egy évben mindig újra, lehetőleg legalább tízszer ). Egyszóval minden dolog amiben egy akciófilmnek jó kell lennie, az itt jó. Működik. Ráadásul amit külön ki kell emelni és magyar vonatkozás, hogy a film eredeti szinkronja valami egészen pazar lett, a sok igazi akciófilmes trágársággal, keménységgel együtt. Ha Róka úr nem az, de Dörner György fantasztikus!

És amit kevesen tudnak...ez egy karácsonyi film! Hiszen karácsonykor játszódik, a szeretet ünnepén. Ez pedig érződött mind a készítőkön, akik szívüket-lelküket beletették ebbe a klasszikusba, és magán McClanen is, miután - nem óriási spoiler - elvonul feleségével, és a happy end dübörög a vásznon.