Lazarus blog

Kedvenc filmjeink ( Mihály) #1 - Rush - Hajsza a győzelemért (2013)

Thor, patkány és autók

2015. augusztus 27. - Mihá1y

    Amikor Ádám kitalálta a kedvenc filmjeink rovatot, elhatároztam, hogy öt olyan filmet fogok kiválasztani melyek egyrészt rám gyakoroltak nagy hatást, másrészt más-más okokból kerülnek fel a listámra. Ennek függvényében jöjjön az első, amely életem egyik furcsa periódusában ért és hagyott bennem…

Tovább

Elgondolkodtam: Agymanók

Konyhafilozófia gyerekeknek és Andersen

     Furcsa kapcsolat alakult ki köztem és az Agymanók között. Kezdjük azzal, hogy hosszú idő után ez volt az első olyan animációs film amit moziban akartam megnézni pedig még az előzetesét sem láttam. Ennek ellenére valami mindig közbejött és egészen mostanáig kellett…

Tovább

Barangolások Erdélyországban #1 - Basa Fogadó

avagy a hely, ahova mindenképpen be kell térned

Július végén volt szerencsém ellátogatni Erdélybe. Igazán izgatott voltam, és igyekeztem minden eszközzel magamba szívni a hely esszenciáját, elvégre nem sokszor jár az ember egy ilyen, bár sokszor sok helyen emlegetett, de igencsak káprázatos helyen. Nem akarok több oldalt írni a…

Tovább

Kedvenc filmjeink ( Ádám) #1 - Drágán add az életed (1988)

"Szereztem egy géppisztolyt. Ho-ho-ho."

Minden valamire való filmekkel is foglalkozó blog életében előkerülnek a szerző vagy a szerzők kedvenc alkotásai, amely megkerülhetetlen témát képeznek. Bár a mi blogunk még elég fiatal, és ennek a rovatnak talán csak később kellett volna napvilágot látnia, mi azért most…

Tovább

A fantasztikus Róka úr (2009) kritika

„… de ebben van valami fantasztikus nem igaz?”

    A jó trailer alapszabályai: legyen pörgős, frappáns, ne lődd le az összes poént és érd el, hogy a film után a néző ne érezze magát átverve. Kivéve, ha Vasember 3 vagy. A Vasember 3 megteheti. De komolyra fordítva a szót A fantasztikus Róka úr előzetese maga volt a…

Tovább

Jégvarázs (2013) kritika

„Pedig csak egy pici hó kell, de lehet tőlem akár sóder.”

    Van bennem valami mélyről induló szkepticizmus, ha a Disney belép a képbe egy új egész estés animációs filmmel. Valahogy nem akarom őket szeretni. Ennek egyik oka a számítógépes megvalósítás, amit már a kezdetektől fogva nem kedvelek a másik pedig az, hogy a Disney (és…

Tovább

Unfriended (2015) kritika

Avagy ilyen lehet, mikor a fagyi visszanyal...

A találtkamerás alműfaj már jó pár éve reneszánszát éli a horror világában. Ugye anno ott volt évezredünk első nagy horrordobása (és marketingtörténeti mesterműve) a Blair Witch, ami az egész hacacárét elindította, majd 2007-ben jött a Paranormal Activity, ami egy új lökést adott a zsánernek. Ez…

Tovább
süti beállítások módosítása